HTML

Rudolf János (70/252-0484)

Ezen a héten sem lopott senki sem közpénzeket, a közpénzek most is maguktól szivárogtak...

Friss topikok

Linkblog

A jobbik elnöke Keszthelyen bejelentette: homokossextévére vágyik

2010.01.24. 00:39 Rudolf János

Csakis a szeretet jegyében meghallgathattuk a Jobbik elnökétől, hogy egy börtönből esténként mennyire szeretné élőben közvetíteni amint a bűnöző Sztojka és a miniszterelnök Bajnai közösen megy zuhanyozni. Persze a 18-as karikát azért kirakatná. Ez lesz a mostani kertévék helyébe.
Pontosan ezt Vona úgy mesélte, hogy ő halad a korral és ha lehetne esténként szavazni akkor ő mondjuk egyik verzióban egy ilyen párosításra voksolna és ezt nézné élvezettel.. [a szivatástkukkolgatós nénikéjét! beteg ez a faszi??]

Cigányság témában előadta, hogy az éves nyugdíjköltség felét, azaz 6-700milliárdokat[???] költünk romafelzárkóztatási programokra, de ezt ellopják.
Így mi ezt inkább tartsuk meg, mert a „szebb jövőben” a romák is "sokat"(!) fognak keresni. Konkrétan meg is nevezte az összeget. Havi 70ezer forintot fognak kapni akkor, ha reggel 8-tól délután 5-ig hétfőtől péntekig eljárnak dolgozni. Igaz ezt a hatalmas összeget (amit ő soknak mondott) nem kápé adják oda, hanem csakis olyan szociális kártyán amelynél meg van az is szabva, hogy abból hol és miket vehetnek. [szép viláág.. egyből vasra miért nem verjük őket? ha már igyis-úgyis 1dollár 82centes rabszolgák.. tessék csak utána számolni!]

Ehhez a témához kapcsolódva [nagyon mozgatja fantáziáját a börtön hát] Vona Gábor elmondta, hogy tarthatatlan, hogy a magyar börtönök wellnessközpontok kondigépekkel meg szinestévékkel ahova telente bevonulgatnak az emberek kicsit pihengetni..
Kérem én jártam 3 hazai börtönbe is 1-1 hetet. Bátran mondom Baracskán pl nemhogy tévé de sok szobában télen még fűtés sincs, ám ami még borzalmasabb, hogy reggelente jönnek sima kék BKV-s buszok, a rabok jelentős része átöltözik FCSM-es ruhába /FCSM = fővárosi csatornázási művek/ kap egy szimatszatyorba kaját és a buszokkal kimennek pl. a Duna-partra uszadékokat szedni.
Baracskának jelentős része ugyanis sima mezei egyszerű hajléktalan.. Olyan hajléktalan aki valóban a hideg elől beveri a kirakatot, hogy legyen a feje felett fedél meg kapjon kaját.. (ha a körúton látnak majd olyan utcaseprőket akik frissen borotváltak és rendezett a külsejük akkor nyugodtan jusson eszükbe Baracska. Nagy az esélye ugyanis, hogy reggel onnét hozták ki és este oda viszik vissza)
Még Baracska témában érdekes: saját szemeimmel láttam olyan hajléktalant aki sok-sok hónapig semmit sem vett magának a börtönboltban, majd a benti "keresetéből" hozatott egy szinestévét amit úgy ahogyan volt bontatlan elküldött annak a családjának aki tizenéve utána sem kérdezett..
Szóval igaza van Vona Gábornak: sok a szinestévé a börtönökbe, el velük! [sicc!]
Vona elképzelése szerint a börtönlakók pedig csak azt egyék amit megtermeltek. "Ha este 1 paradicsom jut 24 rabra akkor 1 paradicsomot egyenek 24-en" - hozta a konkrét példát konkrét számokkal és konkrét ételmegnevezéssel a Jobbik miniszterelnök-jelöltje. [Auschwitz lesz már nálunk is? Akkor inkább nem lenne "emberségesebb" szimplán mindet lelőni? Rezet lopott, verekedett tök mindegy 1 golyó meg még 1 golyó.. mint éheztetni..]

Nade tovább az előadásra:
Gazdaságról azt az elképzelést hallhattuk, hogy nekünk a mezőgazdaságra kell építenünk és 30millió ember számára kell élelmiszert előállítanunk. Hogy kinek az az igazán meglepő. Szerinte ugyanis Kazahsztán, Üzbegisztán, de Oroszország és Kína is lehetőség számunkra.
Azt mondjuk nem értem, hogy ezzel a mostani francia gazdához képest miként leszünk azokon a piacokon sikeresebbek mint most is.., hisz a nyugati versenytársaink jelenleg is azért olcsóbbak mert az ottani kormányok jelentősen dotálják őket.
Lehet, ha a franciák visznek élelmiszert Kazahsztánba akkor erre az unió már nem fog nekik támogatást adni mi pedig így leszünk versenyképesek? Vagy a kazah testvéri nép annyira szeret bennünket, hogy tőlünk háromszoros áron is át fogják venni?
Mindegy is.. /az a lényeg programjuk csak[?] nekik van, ezen sok száz roppant okos ember dolgozott már nyár közepétől, így jobb is ha én ilyen bagatell[?] dolgot nem firtatok/

Fontos része volt még az egész eseménynek az "elszámoltatás". Viccesen megtudtuk, hogy most azért gyalázza mindenki a Jobbikot, mert "felelősségre VON A Gábor"
Ha tárgyilagos akarok lenni akkor le kell írnom, hogy gyakorlatilag az egész rendezvény amúgy erre az egyetlen témára, a felelősségvonásra épült.

Az Orbán Viktoros színházban lépcsőről is lefolyós jelenetekhez képest szemem most talán 120-150 ember vélt felfedezni, akiknek szerintem talán ha a kétharmada lesz jobbik szavazó. Jelentős számban voltak ugyanis pl a keszthelyi nemzeti kör tagjai közül, akik minden hasonló eseményre alapból eljárnak, ám én nem hiszem, hogy valaha is egyébre szavaznának mint a Fidesz.

Holnap ugyan ez a műsor Zalaegerszegen lesz előadva, aztán áprilisig még vagy 80 alkalommal csak Vonától. A Jobbiktól ígéretük szerint azonban még 3ezer! kampányesemény szerepel már most a naptárban.

Többet talán erről a magasztos rendezvényről nem is írnék..
Szép volt jó volt, hajrá jobbik - szebb jövőt! (jön a napi 2dolláros megélhetést ígérő korszak)

www.RudolfJanos.hu

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: jobbik vona gábor sextévé

A bejegyzés trackback címe:

https://rudolfjanos.blog.hu/api/trackback/id/tr161696782

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Széljobb prognózis 2010.01.24. 14:42:05

Van egy kedves kis település Budapest szomszédságában.Még nincs egy éve hogy város lett, bár pont úgy néz ki mint egy falu, sáros, kátyús utcák, járda csak elvétve, a portákon szárnyas kárál, birka béget, disznó bűzlik, csatorna sincs mindenhol, jobb h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása